Keresés
ételízesítő házilag

Ételízesítő házilag

Sokat hallunk róla, hogy kedvenc ételízesítőink milyen egészségre ártalmas anyagokat tartalmaznak, főleg, ha rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztjuk őket. Az ételízesítő a magyar konyha sokat használt alapanyaga, úgy alkalmazzuk, mint a sót vagy a borsot. Tesszük levesekbe, főzelékekbe, pácokba, ragukba. Szerencsére ma már kaphatóak olyan változatok is, amelyek nem tartalmaznak mesterséges színezékeket és ízfokozókat, de a legjobb mindig az, ha mi saját magunk tudunk valamit elkészíteni. De vajon hogyan?

Üvegbe zárt kincs

Az ételízesítő kétféle módon készülhet. Az egyik, hogy az aprított zöldségeket még nyersen elkeverjük sóval és csírátlanított üvegbe zárva, hideg helyen tároljuk. Ebben az esetben a zöldségeket nem szükséges szárítani, a só fogja tartósítani a keveréket. Ennek a módszernek egyetlen hátránya, hogy meglehetősen sós a végremény, ezért a főzés során ügyelnünk kell, nehogy elsózzuk vele az ételt.

Egy másik módszer

A másik módja az ételízesítő készítésének, ha szárítjuk az alapanyagokat. Ebben az esetben is kell hozzá sót keverni, különben könnyedén megpenészedik a keverék, de jóval kevesebb sót igényel. A szárított ételízesítő legnagyobb ellensége a nedvesség.

A szárítás hosszú folyamat

A zöldségeket megmosás és hámozás után érdemes szárazra törölni, majd egy aprítógépben felaprítani, utána besózni. A sóval együtt hagyni kell egy kicsit állni, majd ebben a fázisban kinyomkodni a levét, így kicsit kevesebb ideig kell majd szárítani. Ezt követően egy tepsibe kiterítve kitesszük a napra, de aszalógépbe vagy sütőbe is be lehet tolni. Nagyon alacsony hőfokon kell dolgozni vele, hogy a zöldségek megőrizzék ízüket. Ha elkészült, és minden összetevő kiszáradt, jól záródó üvegbe kell tenni.

Milyen zöldség kerüljön bele?

A keverék íze teljesen ízlésfüggő, de mutatjuk mi az, amit mindenképpen érdemes beletenni: Sárgarépa, petrezselyem, petrezselyem zöldje, zellergumó, zeller zöldje, vöröshagyma, újhagyma a zöldjével együtt, karalábé, lestyán.

Ha szeretnél kísérletezni, felkészülni a hosszú téli hónapokra és befőttet, savanyúságot akarsz eltenni, hogy megtöltsd a fagyasztót, de nincs mindenre időd, akkor bízd a főzést az Interfoodra, mi házhoz visszük a finom ebédet!

Szponzorált tartalom

Fotó: unsplash.com/photos/7cXfIm5x7Fk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

lisztmentes csokitorta
Édes sütemények
Mesi

Lisztmentes Gluténmentes csokitorta

Nagyon finom, krémes állagú, mindenféle tortafeltéttel variálható, lisztmentes csokitorta. Ráadásul nagyon egyszerű elkészíteni. Gluténmentes csokitorta is egyben , ha ügyelünk rá, hogy a csokik gluténmentesek legyenek…

Tovább olvasom >
ecetes sajtos rúd recept
Sós sütemények
Mesi

Ecetes sajtos rúd élesztő, sütőpor nélkül

Ez a sajtos rúd recept is közkedvelt a családi összejöveteleinken. Sokáig eláll, már ha marad belőle. Vendégség előtt pár nappal is megsüthetjük, nem szárad ki, finom omlós marad. Tea, kávé mellé is kiváló nassolni való. 🙂

Tovább olvasom >
tiramisu recept
Édes sütemények
Mesi

Tiramisu

Gazdag, mennyei házi tiramisu recept, amit gyorsan elkészíthetsz bármilyen alkalomra.

Tovább olvasom >

Letölthető Ajándék e-book

Karácsony stresszmentesen: 15 gyors, bevált ünnepi süti
& 10+ csodás asztali dekor inspiráció.