édesburgonya sütve

5 finom, egészséges köret – édesburgonya sütve

A batáta rostdús, tele van tápanyagokkal, A- és C-vitaminban, káliumban gazdag. Ráadásul sokoldalúan felhasználható. Az édesburgonya sütve – többféle készítési móddal köretként vagy akár főételként is tálalható. Íme 5 egyszerű és nagyon finom sült édesburgonya recept a hétköznapokra vagy az ünnepekre.

ÉDESBURGONYA SÜTVE

Édesburgonya sütése, néhány praktika:

Az édesburgonya, vagyis más néven batáta a hagyományos burgonyához képest hamarabb megsül, megfő. Nagy víztartalmú növény, ezért sütőben sütésnél ne vágjuk túl apróra és ne zsúfoljunk sok édeskrumplit egymásra, mert inkább pépes, főtt állaga lesz, mint sült. Nagyon jól passzol hozzá az egyszerű só-bors fűszerezés. A hagyma édeskés íze miatt szintén kiváló párosítás mellé, rusztikusan darabolva süthetjük a batátával együtt.

SÜLT ÉDESBURGONYA RECEPTEK

 

1, ÉDESBUGONYA SÜTŐBEN SÜTVE

  • 3 db nagyobb édesburgonya
  • só, bors
  • kevés olaj vagy kókuszzsír/zsír

ELKÉSZÍTÉSE:

Az édesburgonyákat meghámozzuk, megmossuk és rusztikus nagyobb hasábokra szeleteljük. Egy sütőtálba tesszük a szeleteket, ne zsúfoljuk nagyon, sózzuk, borsozzuk meg. Csurgassunk rá kevés, 1-2 evőkanál olajat és kézzel oszlassuk el, hogy a burgonya szeletek minden oldalára jusson belőle.

Nagyjából 200 fokra előmelegített sütőben szép ropogósra sütjük, ha szükségesnek érezzük, időnként egyszer-kétszer óvatosan keverjük át, hogy mindenhol egyenletesen süljön. Villával ellenőrizzük, hogy megpuhult-e.

tepsis édesburgonya

 

2, ÉDESBURGONYA ZÖLDSÉGEKKEL SÜTVE

Nagyszerűen variálhatjuk az édesburgonyát más zöldségekkel is például hagymával, zeller szeletekkel, brokkolival, kelbimbóval.

  • 2 közepes édeskrumpli
  • 1-2 fej hagyma
  • 1 nagy zellergumó
  • só, bors
  • kevés olaj

ELKÉSZÍTÉSE:

A zöldségeket hámozd meg, vágd nagyobb szeletekre, hasábokra. Tedd bele egy nagyobb sütőtálba és fűszerezd meg, majd adj hozzá 1-2 evőkanál olajat, kézzel keverd át. Nagyjából 200 fokon, időnként átkeverve süsd puhára. Zeller helyett más zöldségeket is használhatsz. Fokhagymás sóval is ízesítheted.

édesburgonya sütése tepsiben

 

3, HÉJÁBAN, FÓLIÁBAN SÜLT ÉDESBURGONYA

A rohanó hétköznapokban, amikor nincs sok időd főzni, akkor szuper megoldás az egyben sütés, mert a batáta remekül süthető egyben, héjában, vagy fóliában.

  • 2-4 azonos méretű édeskrumpli
  • só, bors
  • pár evőkanál tejföl
  • 5-10 dkg reszelt sajt
  • pár evőkanál apróra vágott metélőhagyma vagy hagyma szeletek

ELKÉSZÍTÉSE:

Egyszerűen tekerd be a megmosott édesburgonyákat egyenként fóliába, vagy csak fólia nélkül, héjában tedd a tepsibe és süsd 200 fokon körülbelül 45 percig – a burgonyák méretétől is függ a sütési idő. Villával ellenőrizd a puhaságot. Tedd a megsült édesburgonyák tetejére a kedvenc feltétedet – ajánlom pl. a tejföl, reszelt sajt és a metélőhagyma kombinációt, vagy csupán egy darabka vajjal sóval, borssal is tálalhatod.

 

4, ÉDESBURGONYA PÜRÉ RECEPT

Ez az étel nagyszerű azokon a hideg téli estéken, amikor valami meleg és kényeztető ételre vágysz.

  • 2-4 db édesburgonya
  • só, bors, őrölt szerecsendió
  • 2-5 dkg vaj
  • 1 kis gerezd fokhagyma – elhagyható
  • kevés tej, vagy 10%-os főzőtejszín – burgonya mennyiségétől és ízléstől függően

Egyszerűen sütőben süss puhára néhány édesburgonyát (előző receptek alapján ). Ezután távolítsd el a héját, ha héjastól sütötted és pürésítsd egy kis vajjal, tejjel/tejszínnel és ízlés szerint sóval, borssal, szerecsendióval, fokhagymával.

Ízesítésnél mindig apránként adjuk hozzá a fűszereket és kóstoljuk. A tejet vagy tejszínt, is apránként adagoljuk, lehet, hogy nem is kell hozzáadni, mert a vaj elegendő lesz a krémes, lágy állaghoz. Tálalhatod, sült brokkolival vagy sült kelbimbóval, dióval a teljes értékű étkezéshez.

 

5, OLAJBAN SÜLT ÉDESBURGONYA

Ez a recept tökéletes hétköznapi, hétvégi házi hamburger, rántott hal/ hús vagy grillparti köreteként. Nem a legegészségesebb készítési módja az édeskrumplinak, de tény, hogy finom, ropogós.

  • 2-4 db édesburgonya
  • bő olaj a sütéshez
  • só, bors, esetleg fokhagymás só, vagy ízlés szerinti fűszerek

ELKÉSZÍTÉSE:

Szeleteld vékony csíkokra, hasábokra a megpucolt, megtisztított édesburgonyát, majd bő olajban süsd meg szép aranybarnára. Arra figyelj, hogy elég meleg legyen az olaj, amikor elkezded sütni, hogy ne szívja meg magát feleslegesen plusz olajjal a burgonya. Konyhai papírtörlőre szedd a kész burgonyát, fűszerezd és tálald köretként, vagy önmagában ketchuppal majonézzel, vagy kedvenc mártogatósoddal.

 

Remélem tetszettek a sült édesburgonya ötletek és a következő alkalommal kipróbálod ezt az ízletes gyökérzöldséget sütve, vagy pürésítve pl. házi gyroshoz, vagy tejszínes currys csirkemellhez

 

További finom köret receptek >>

Fotók: saját ételfotók és canva fotók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük