Keresés
főzött krémes kókuszos süti

Főzött krémes kókuszos süti

Ez a főzött krémes kókuszos süti nagy kedvenc. Először nem vaníliás, hanem kávés krémmel kóstoltam, ami szintén nagyon finom, de a gyerekek miatt elsősorban áttértünk a vaníliás változatra. A kókuszos piskóta olyan mintha bounty csokiba harapnánk, rajta a finom krém gazdagon és egy kis csoki, hogy ellensúlyozza az édes ízeket.

Ez a recept gluténmentesen is készíthető, a piskóta kókuszreszelékből készül! A kevés normál liszt helyett gluténmentes lisztet, vagy kókuszlisztet használjunk, és a pudingnál ügyeljünk rá szintén, hogy gluténmentes legyen.

A tetejére ízlés szerint tehetünk olvasztott csokit, bár mivel krémre kerül a csoki, ezért picit macerásabb szépre készíteni.., meg kell várni, hogy jól lehűljön a krém és óvatosan kell elkenni az olvasztott csokit rajta. Ha csokidarával, vagy csokiforgáccsal szórjuk meg, akkor könnyebb dolgunk lesz.

Tipp:

  • Remek tojásfehérje felhasználás! Akkor is érdemes ezt a krémes kókuszos szeletet elkészíteni, ha pl. linzert készítünk, vagy más olyan sütit amihez nem használjuk fel a tojásfehérjét és bár pár tojássárgájával így kevesebb kerül ennek a kókuszos sütinek a krémjébe, de garantáltan finom vaníliás krémet kapunk akkor is.
  • Kávés krémet is készíthetünk a sütihez. Tegyünk 1-2 teáskanál nescafét a krém főzésekor a tejbe, vagy 1 dl tej helyett 1 dl főzött kávét adjunk hozzá. Kóstoljuk, ha szükséges a kávé miatt, édesítsük még a krémet.
  • A kókuszos piskótát más sütihez, krémhez is felhasználhatjuk, akár csak megkenhetjük csokimázzal, mint egy bounty szeletet.
  • A finom vaníliás krémet hagyományos piskótába töltve, pl. szülinapi tortához is felhasználhatjuk. kb. 16 cm-es tortát biztos meg tudunk tölteni vele, ha 5 dl tejjel készítjük a krémet.

 

FŐZÖTT KRÉMES KÓKUSZOS SÜTI RECEPT

Kókuszos piskóta

  • 7 db tojásfehérje
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg kókuszreszelék
  • 3 púposabb evőkanál liszt – lehet helyette kókuszliszt is
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 csipet só

Főzött krém recept

  • 5 dl tej (lehet kevesebb is 3-4 dl ) – mi nagyon krémesen szeretjük
  • 1 csomag vaníliás puding, vagy helyette annyi csapott evőkanál liszt, ahány dl tejet használunk
  • 7 db tojássárgája – lehet kevesebb is, ha más sütibe szánod a tojássárgáját
  • 1 csipet só
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 20 dkg porcukor
  • 20 dkg vaj/margarin

Tetejére variációk:

  • 1 csomag kakaós tortadara, vagy
  • 10 dkg csoki lereszelve, vagy
  • 10 dkg olvasztott csoki és 1-2 evőkanál étolaj

 

KRÉMES KÓKUSZOS SÜTEMÉNY ELKÉSZÍTÉSE

  1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A krémhez való vajat/margarint kivesszük a hűtőből, hogy puhuljon.
  2. A tojásokat szétválasztjuk, a tojások sárgáját egy mélyebb keverőtálba félretesszük. A tojásfehérjét egy csipet sóval habosra keverjük a robotgéppel, majd hozzáadjuk a cukrot és tovább habosítjuk, végül belekeverjük kókuszt és a kevés lisztet a sütőporral.
  3. Egy közepes méretű tepsit (enyém: 36x26cm) kivajazunk lisztezünk vagy sütőpapírral bélelünk ( én az utóbbit választottam ), és belesimítjuk a kókuszos masszát. 170-180 fokon szép világosra sütjük. Villával ellenőrizzük, hogy a közepe is átsült-e. Arra figyeljünk, hogy ne süssük túl, hogy ne legyen száraz és a légkeverést is inkább mellőzzük.
  4. Ameddig sül a piskóta addig a tojások sárgájához hozzáadunk 2 csomag vaníliás cukrot, csipet sót és 2-3 dl tejet, valamint a vaníliás pudingport ( vagy a lisztet). Az egészet jól átkeverjük. Egy kisebb magasfalú edénybe öntöm a többi tejet, majd hozzákeverjük a tojássárgás, cukros, pudingos tejet és ismét átkeverjük. Lassú tűzön folyamatosan kavargatva elkezdjük főzni a krémet, egészen addig, míg sűrű pudingos állagú lesz. Utána levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk, időnként átkeverjük.
  5. Ameddig hűl a pudingos krém és a kókuszos piskóta, addig a lágy vajat a cukorral habosra keverjük a robotgéppel. A kihűlt pudingot több adagban hozzáadjuk, átkeverjük alaposan.
  6. A kókuszos piskótát megfordítjuk és egy mély tepsibe, vagy sütitartó dobozba tesszük. Rákenjük a vajas főzött krémet, elsimítjuk egyenletesen. Majd rátesszük a sütitartó tetejét vagy alufóliát úgy, hogy a krémhez ne érjen és hűtőbe tesszük 1-2 órára, hogy az ízek összeérjenek, a krém megdermedjen. Végül ízlés szerint megszórjuk tortadarával, csokiforgáccsal, vagy megkenjük olvasztott csokival. Én a csokidara mellett döntöttem legutóbb, így nem kellett várni a csoki dermedésére sem.

A sok tojássárgájától gyönyörű sárga lett a főzött krém. A krém mennyiség bőséges.

 

főzött krémes kókuszos süti recept

 

főzött krémes kókuszos süti szelet
krémes kókuszos szelet

További kókuszos desszert receptek >>

Kókuszos csiga – puha, gyors és ellenállhatatlan tojáshabos klasszikus

Egy válasz

  1. Szuper a recept! Köszönöm a részletes leírást! Minden benne van, ami sok más receptből hiányzik (tepsiméret, sütési idő). Sőt, vannak plusz ötletek. Hála érte Mesi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

dinsztelt lilakáposzta
Egyszerű ételek
Mesi

Dinsztelt lilakáposzta

Finom, egyszerű dinsztelt lilakáposzta recept. A párolt vöröskáposzta kacsához, libához, zsírban sült májhoz és más sültekhez is kiváló köret.

Tovább olvasom >
sütőtökös piskóta mascarpone krémmel
Édes sütemények
Mesi

Sütőtökös piskóta

Őszi-téi napokon amikor sütök sütőtököt a legédesebb részét megesszük frissen, melegében, vagy sütőtökös sütit készítek belőle. Nagyon egyszerű 10 perc alatt összeállítható kevert süti. Gazdag, narancsos, fahéjas ízvilággal, nem száraz, könnyű, de mégis szaftos süti. Még az is szereti aki utálja a sütőtököt.

Tovább olvasom >
mandulás lekváros linzer recept
Édes sütemények
Mesi

Hogyan készítsünk finom, omlós linzert?

Az omlós linzer, nagyon finom igazi porhanyós süti, ami szinte elolvad az ember szájában. A tésztából többféle aprósüti készíthető, pl. isler, vaníliás kifli, diós, mandulás linzer.

Tovább olvasom >
zserbógolyó
Édes sütemények
Mesi

Zserbógolyó

A zserbógolyó nagyon finom gyors desszert. Praktikusan az ünnepek előtt előkészíthetjük és hűtőben, de akár mélyhűtőben is tárolhatjuk. A gyerekeket is be lehet vonni a készítésbe, nagyon szeretik összeállítani, gyúrni a masszát és készíteni a kis golyókat. Hamar elkészül, szuper sütés nélküli desszert

Tovább olvasom >

Letölthető Ajándék e-book

Karácsony stresszmentesen: 15 gyors, bevált ünnepi süti
& 10+ csodás asztali dekor inspiráció.