brokkolikrémleves

Brokkolikrémleves

Egészséges, kiadós és könnyen elkészíthető brokkolikrémleves. Kétféle receptet osztok meg, az egyik, könnyű, növényi, teljesen vegán módon is készíthető tejszín nélkül, vagy növényi tejszínnel. A másik receptnél a a bacon füstös íze és a cheddar sajt dominál. Általában az első receptet készítem a hétköznapokban, a képek is arról készültek, de a másik is nagyon finom. Ha tetszenek, próbáld ki mindkettőt!

 

TEJSZÍNES BROKKOLIKRÉMLEVES (VEGÁN):

 

  • 50 dkg brokkoli rózsáira bontva
  • 1 db kb 10 dkg-os hagyma
  • 1 db közepes burgonya – elhagyható
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors ízlés szerint
  • 1-2 evőkanál olaj, vagy 2 dkg vaj
  • kevés őrölt szerecsendió
  • kb. 1,2 – 1,7 dl víz – kevesebb, ha burgonya nélkül készítjük, több, ha azzal együtt
  • kb. 1 – 1,5 dl főzőtejszín – vegán módon készítve: elhagyható a tejszín, a burgonya miatt így is krémes, vagy növényi tejszínnel helyettesíthető
  • tetejére: ízlés szerint, aki nem vegán, annak bacon, reszelt sajt, crouton, vegán: crouton, pirított magvak, sörélesztőpehely

 

BROKKOLIKRÉMELVES KÉSZÍTÉSE

 

  1. A zöldségeket megpucoljuk, megtisztítjuk és előkészítjük.
  2. A hagymát kockára vágjuk, kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, a rózsáira szedett brokkolit, sózzuk, borsozzuk, mehet hozzá kevés őrölt szerecsendió, a zúzott fokhagyma, az egészet átkeverjük és hozzáöntjük a vizet. Nem kell, hogy ellepje teljesen a zöldségeket.
  3. Puhára főzzük fedő alatt, amikor már elég puha a brokkoli is akkor levesszük a tűzről és botmixerrel összeturmixoljuk krémesre.
  4. Hozzáadjuk az pépesített leveshez a tejszínt és visszatesszük a tűzre egy-két percre, amint forrni kezd kész is a leves. Ízlés szerinti feltéttel tálaljuk.
brokkolikrémleves

 

BROKKOLIKRÉMLEVES TEJSZÍNES SAJTOS, BACONÖS:

  • 1 kg brokkoli, apró virágokra vágva
  • 1 hagyma, kockára vágva
  • víz, vagy húsleves alaplé, 3-4 csésze
  • 1 csésze tejszín főzőtejszín, 10-20%-os
  • 1 csésze reszelt cheddar sajt
  • 4 csík szalonna sütve
  • só és bors ízlés szerint

Elkészítés ugyanaz mint az előző receptnél, a kisütött bacont tálalásig félretesszük és annak a zsírján dinszteljük meg a hagymát. A sajtot a végén a tejszín hozzáadásakor tegyük bele, hogy szépen beleolvadjon a krémlevesbe.

 

Finom, pikáns sütőtökkrémleves recept >>

Csőben sült brokkoli >>

Sárgarépa krémleves >>

Borsóleves házi galuskával >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Kedvelt Címkék
  • almás sütemények
  • aprósütemények
  • bögrés süti
  • Császármorzsa
  • csokis süti
  • darált kekszes sütik
  • Desszertek
  • Diétás receptek
  • diós sütemény
  • Ebéd és vacsora ötletek
  • fánk recept
  • gluténmentes sütik
  • gyors kevert
  • gyors süti
  • Halloween receptek ötletek
  • Húsételek
  • Húsvéti sütemény
  • kakaós bögrés süti
  • káposztás
  • Karácsonyi aprósütemények
  • Karácsonyi sütemények
  • Kelt tészta, péksüti
  • kenyér
  • kevert süti
  • kókuszgolyó
  • Kókuszos sütik
  • Köretek
  • KRÉMES SÜTEMÉNYEK
  • Krumplis pogácsa
  • Kukorica
  • Kukorica prósza
  • lángos
  • leveles tészta receptek
  • liszt nélküli süti
  • mákos sütik
  • mascarpone süti
  • mézeskalács
  • muffin
  • Nutellás sütik
  • palacsinta
  • péksüti
  • piskóta
  • piték
  • pizza receptek
  • Pogácsa
  • reggeli receptek
  • sajtos pogácsa
  • sós aprósütemény
  • Sós süti
  • sütés nélküli édességek
  • Sütőtökös receptek
  • szezonális zöldségek és gyümölcsök
  • Szilveszteri sütemények
  • szülinapi torta
  • teasütik
  • Tiramisu receptek
  • torta
  • túrós sütemények
  • Vegán és nyers desszertek
  • vegán és nyers ételek
  • zabpelyhes
karácsonyi sütés nélküli desszertek sütik
Édes sütemények

14 Karácsonyi sütés nélküli desszert

Tovább a recepthez